Válogatott hangképek – Szemző Tibor: Relative Things | 1998 május 7

Magyar Narancs | Cz. Gy. K. | lemez | 1998 május 7

Nem akarnék a kezdetekig visszamenni, de fontos lenne egyszer számba venni, hogy a 180-as Csoport, és ami utána következett, mennyivel gazdagította a magyar zenekultúrát. Soós, Faragó, Hortobágyi, Melis, Göőz és Szemző, hogy csak néhány nevet említsek. Az első 180-as Csoport-lemezen narrátorként szerepel Forgács Péter, akinek a Privát Magyarország című fllmfolyamához Szemző Tibor készíti a zenét. Ennek az első önállósult dokumentuma a Balázs Béla Stúdió által 1992-ben kiadott Ain’t Nothing But A Little Bit Of Music For Moving Pictures. A következő CD már az angliai Leo Recordsszal közös kiadásként jelent meg The Conscience címmel, ez egyben egy hosszabb távú együttműködés kezdete. A zseniális Tractatus is itt szerepelt először, immár a Bahia közreműködésével, csakúgy, mint a most tárgyalandó album.
A Relative Things című lemez ismét fllmzenéket tartalmaz. Az 1994 és 1997 között keletkezett zenék Forgács Péter, Moldoványi Ferenc és Csillag Ádám munkáihoz készültek. Érdekes belegondolni, hogy Szemző munkásságára mennyiben hatott a filmes gondolkodás, elsősorban a narráció és a különböző atmoszférák beépítése a zene szövetébe. A tizenkét felvételt a Gordiuszi Csomó nevű együttes jegyzi, melyben Szemző mellett Magyar Péter dobokon, Tóth Tamás basszusgitáron játszik. Rajtuk kívül néhány felvételen közreműködik többek között Soós András, Göőz László, Tihanyi Gellért is.
A zene a minimalizmusa ellenére gazdag és elegánsan visszafogott. És bár ötórányi fllmzenéból válogatták, meglepően egységes. A kompozíciók nem fejlődnek, hanem egy koherens zenei világ variációi. Rögtön az elején eljut egy szintre, amit végig megtart úgy, hogy nem unalmas.
Relaxációhoz kiváló, de vigyázat, rá lehet szokni!