Népszava | Bársony Éva | interjú | 2005 október 28
Szemző Tibor első egész estés filmjében Kőrösi Csoma Sándor legendái kelnek életre
Az élet vendége címmel első egészestés filmjét készíti Szemző Tibor, rendező- zeneszerző. Három rövidfilm után a Csoma legendákat megidéző művében is kép, szó, zene, mozgás és gondolat fonódik össze különleges egységgé. A három éve készülő film utómunkálatai a befejezéshez közelednek, miután a mesélő szerepében hallható Törőcsik Mari szövegét angolul is felvették Susannah York közreműködésével. A rendezőt a témaválasztásról kérdeztük.
– Mi ragadta meg Kőrösi Csoma Sándor alakjában? Első gondolatra ideális kalandfilmhősnek hihetnénk, ha azt vesszük, hogy milyen egzotikus tájakat járt be valódi és átvitt értelemben, ráadásul már indulásakor tizenhárom nyelven beszélt. A Himalája tudós hőse hogyan jelenik meg a filmen?
– Nem kalandfilmet forgattunk, a műfaj hagyományos értelmében semmiképpen sem. Való igaz, hogy Csoma a 19. század elejének nagyon izgalmas figurája. A nemzeti érzület, amely aztán 48-hoz vezetett, őt is mélyen megérintette, egyéb, merőben személyes okok mellet oriási szerepe volt benne, hogy egy “belső hang” hívásának engedelmeskedett. Tudjuk róla, hogy a magyarság eredetének keresésére indult, Tibetben, a Himalájában éveken át lámakolostorban élt, folyamatosan tanult, elkészítette és később Kalkuttában kiadta a tibeti-angol szótárt és nyelvtanát, amellyel a buddhista gondolkodás egész fogalmi rendszerét tette elérhetővé a Nyugat számára. Mindezt ismerjük, de arról, hogy ki volt ez az ember, nagyon keveset tudunk. Ő maga soha nem beszél saját magáról, ezért ahogy az ember egyre mélyebbre merül a történeteiben, egyre több információ birtokába jut, úgy tud egyre kevesebbet. Az egyetlen fogódzó, amivel megragadható a figurája az, ha némi beleérző képességgel megpróbáljuk elképzelni az utat, amit belsőleg megjárt. Tehát képzeletbeli karaktert építünk föl Csoma figurája mögé és az ő belső útját követjük.
– Ami nem kevésbé nagy kaland, de hogyan lehet ezt látványba önteni?
– A film két csapáson halad. Az egyik Csoma saját belső útja, az ő víziója, ha úgy tetszik, az ő filmszerű naplója mindarról, amit ő lát. A másik az animációk világa, ahol őt látjuk, például a Balkánon egy mulatságban táncolni, Indiában a gyönyörűséges indiai nők között töprengeni, a Himaláján a könyvekkel birkózni vagy átlépni más világokba. Ez is elképzelt világ, meseszerű elemek ötvözik, bár valóságos tényeken alapul.
– A belső út ezek szerint fikció?
– Csoma belső útja valóban egy szuverén módon elképzelt világ. Tulajdonképpen ebben ölt testet az, amit Csomáról gondolunk mi, akik a filmet készítjük, Sári László forgatókönyvíró, Szaladják “Taikyo” István operatőr és jómagam. Csoma személyén, sorsán keresztül az élet általános kérdései merülnek fel, bizonyos tekintetben mindazok a kérdések, amelyeket Csoma személye vet fel ugyan, de miránk épp úgy vonatkoznak, mint rá. (…) Tevékenységét egyebek közt tudományos, nyelvészeti érdeklődés, a magyar eredetre vonatkozó kiváncsiság, irányította, a saját személyes ambícióit már a kezdet kezdetén felfüggesztette. Lehetett volna pap vagy katona, de nem lett, ehelyett télvíz idején, vékony öltözetben, a Kárpátokon keresztül elindult Közép-Ázsia felé, hogy megtalálja a magyarok eredetét. A történet tényleg nagyon különös és mi ennek a belső indítékait akartuk feltárni a filmben. A magunk szubjektív módján.
– Miért döntött a rajzfilmes betétek mellett?
– Két okból. Az egyik az ismerősség. Ahogy Törőcsik Mari, mint mesemondó, gyerekkorunk mesemondóit idézi, és ettől azonnal ismerős lesz az egész, ugyanígy a rajzfilm is a gyerekkori élményből fakadó ismerősség érzetét ébreszti fel. A szüleim gyakran vetítettek esténként tekerős diafilmet, én is vetítek a gyerekeimnek. Mindig szerettem egy olyan mesefilmet csinálni, ami egyszercsak megmozdul és életre kel. Most kínálta magát az alkalom, annál inkább, mert Roskó Gábor festőművész barátom, akinek a képi világa hozzám nagyon közel áll, elvállalta, hogy ezeket a figurákat megtervezi és Papp Károly Kása animációrendező barátom örömmel vállalkozott rá, hogy megmozgatja ezeket a figurákat. A másik ok az, hogy ilymódon viszonylag könnyen és egyedi módon valósítható meg, amit az ember elképzel. A praktikus okokról már nem is beszélek.
– A költségekre gondol?
– Három éve készül a film, Durst György producernek nem kevés fejfájást okozott a költségek előteremtése. A Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásán kívül csak a Duna Televízió állt a filmünk mellé szerény támogatásával. Nem dúskáltunk tehát, de nagy filmet lehet szerény eszközökkel is csinálni. Úgy értem, amelyik film képes nagyot gondolni. Nem a mi munkánkat akarom ezzel minősíteni, általában értve gondolom ezt. A filmkészítés három évére életem minden más tevékenységét felfüggesztettem. Ehhez hozzátartozik, hogy Az élet vendége legalább annyira opera is, mint film. A nyolcvan perces filmben körülbelül egy óra zene van. Amikor nincs zene, az is zene. Elsősorban zenei ember vagyok, ez a film zenemű is.
– Mennyit jár be filmjük Csoma útjából?
– Indiai útját jártuk be, forgattunk egyebek közt a kanami kolostorban is, ahol híres tibeti-angol szótárát és nyelvtanát készítette. Először hat évvel ezelőtt Sári Lacival jártunk ott, akkor lett előttem nyilvánvaló, hogy filmet kell csinálnom Csoma ottani életéről. Lacival 2002 végén keztünk gondolkozni a forgatókönyven, 2003 őszén már Indiában voltunk a forgatócsoporttal. Azokat a kulcsfontosságú helyszíneket jártuk be, amelyekről mi itthon alig valamit tudunk. Csoma ottani életét látjuk, Csoma szemével látunk és kicsit látjuk talán itt az itteni magunkat is.