Élet és Irodalom | Végső Zoltán | cikk | 2003 február
A komponista zsenialitása, a filozófus beleérzőképessége, a filmes narratív képkockái és a környező világ minden rezdülésére érzékeny ember reakciói összegződnek az új századforduló egyik legjelentősebb muzsikusi pályafutásában. Szemző Tibor úgy ötvöz különféle művészeti ágakat, hogy azok gondolatiságuknál fogva örökérvényűek maradnak, miközben a főszerep mindig a csodálatosan körített zenéé. A hangok által elmesélt történetei olykor ciklusokba rendeződnek: az alkotói vágy sohasem hagyja nyugodni a kétségektől gyötört kelet-európai elmét.
Az Örvény és a Dunai Exodus után egy másik ezredvégi exodus: ismét a hazájukat elhagyni kényszerülő, számtalan kegyetlen megpróbáltatást megélt emberek sorsa, belső hangja. A délszláv háború megrendítő közelsége, a sorsközösségek, rokoni szálak és barátságok miatt kivonhatatlanul részeseivé váltunk a XX. század utolsó nagy exodusának. Mifelénk ilyen történetek mindig voltak, amelyek megdöbbentik és minden szempontból válságba sodorják azokat, akik számára a táptalaj a sokféleség közege. Ez a válság az egyén számára csakis a felhalmozódó feszültségek formába öntésével, a megmutatkozással oldható fel valamelyest – de orvosolni soha nem lehet: a sebhelyek egyre jobban befedik a gyakran vérző testet. Így válik a South of no North hitelt érdemlő transzparenssé, amely hirdeti ugyan a humanizmust, de sehol nem találja.
A Szemző-zenék jellegzetes védjegyei köszönnek vissza a South of no Northban, ahogyan a minimálisra csupaszított gesztusok és mozzanatok egy precíz konstrukcióban egyesülnek. A folyamatosan építkező zene bátran rajzolja meg azt a dramaturgiai ívet, amelynek nyomán Moldoványi Ferenc Gyermekek című filmje hatalmas klipszerű vízióvá alakul. A kép és zene kölcsönhatásban van, finom arányítással egészítik ki egymást. Az albumot végighallgatva megérthetjük, hogy az összegző személyiségnek miért jelent késztetést az őt körülvevő világ forgatagára reflektálni. Különös érzés a hangok öntörvényű világában megmártózni, miközben újabb és újabb elemek, hangszerelési variációk tűnnek fel a sajátosan szerveződő struktúrában. A többszólamú vokális megoldások emlékeztetnek a szláv kórushagyományokra, de mindenekelőtt a szakrális áhítat varázsával emelik el a földről mindazok emlékét, akik a szörnyűség elszenvedőivé váltak.
Szemző Tibor nagyhatású életműve folytonosan változik. Találhatunk rokonságokat különféle irányzatokkal, de azok sohasem állandóak, mindig újabb és újabb tényezők bukkannak fel, amelyek a stabil nyelvezet részévé válnak. Bizonyos momentumok emlékeztetnek Ligeti György, Eötvös Péter vagy Kurtág György iskolateremtő, a tonális szabályszerűségeket felrúgó kompozíciós technikáira, mégis hallgatható, mondhatni közönségbarát módon közelíti meg a szenzibilis gonddal választott témát. A muzsika repetitív tördelését, a dallam deklarált mellőzését, illetve minimálissá tételét, az újszerű hangszerelési megoldások remek interpretációját – mondhatjuk – már megszoktuk a Gordiusi Čomótól. A hosszú idő óta alakuló és formálódó zenei műhely, amely előadásmódjával mindannyiszor burkot von és konzerválja az egykori valóságot, hűen tolmácsolja a zenefolyam mély gondolatiságát – hiszen a művek a legideálisabb műhely-környezetben születnek meg.