A XIV. “ALTERNATIVA” | 2001

Rossiskaya Muzikalnaya Gazeta | Peter Graham | cikk | 2001

[_] A XIV. „ALTERNATIVA” tulajdonképpen kisérletezőnek sikerült. Szemző Tibor, a magyar fuvolamester, aki egyben zeneszerző is és vezetője a Gordiusi Comó társulatának (nem keverendő össze a brit rockzenekarral) mondta: „eleinte úgy tűnt, hogy maguk borzalmasan szegények, úgy, mint mi. De az Alternatíván rájöttem, hogy a maguk gazdagsága a művászet és a művészeti emberek.”
Maga Szemző tiszta vizű kisérletező konceptualista. Nála a hangok soha nem önmagukban működnek. A Tractatusban például a zenébe ágyaz olyasmit, mint Ludwig Wittgenstein, a filozófus aforizmái, és a szöveget feltétlenül lefordítja annak a közönségnek a nyelvére, ahol éppen szerepel. [_]