Filmszakadás | 1990 március

Világ | Szőnyei Tamás | interjú | 1990 március “A 180-as Csoport nem arról szólt, hogy ez egy profi zenekar” Szemző Tibor az egyik motorja volt a független kortárs zenei műhelyként 1979-ben létrejött 180-as Csoportnak. A Jelenleg futó Reich-fesztivál koncertjein szerepel utoljára az együttesben. Művészi elképzeléseiről és távozásának okairól beszél munkatársunknak. – “Takarmánybázis ” – ezzel a meglepő helymeghatározással jelentkezik be Szemző Tibor telefonüzenet-rögzítője. Ez a felirat köszönti a látogatót lakhatóvá tett röldszinti szükséglakásának ajtaján. Ez a szó és az iregszemcsei Takarmánytermesztési Kutatóintézet emblémája látható második szerzői lemeze borítóján. Semmi blöff: az előadó-komponista-szervező Szemző Tibor néhány évvel ezelőtt elhunyt édesapja szerkesztette az említett intézet Takarmánybázis című üzemi lapját, ő pedig a szó jelentéstartományát a szellemi táplálék értelmében kibővítve folytatja a munkát. Az általa felélesztett “folyóirat” számai megfoghatatlanok: koncertek, performance-ok. Hozzájuk alkalomadtán kézbe vehető melléklet kapcsolódhat: füzet, videókazetta vagy lemezalbum. Ilyen melléklet a legújabb Szemző-LP is, rajta rockos hangszerelésű hangképek, Forgács Péter Privát Magyarország című, amatőr fllmekből összeállított sorozatának illusztrációi. – Ezekben a családi mozikban olyan személyesség van, amilyen a profi filmekben nem létezik – mondja a fuvolaszakon végzett zeneszerző. – Mindegyiken ugyanazokat a jeleneteket, ugyanazokat a mozdulatokat látod viszont, csak mások az arcok. Szemző Tibort lenyűgözte ez a különös repetíció, amely akár a minimalistának nevezett zenei irányzat vizuális párja is lehet, valamint a hibás, elrontott kockák képét öltő véletlen és a felvételek hátterében mintegy mellékesen megjelenő történelem látványa (kamera előtt hajukat igazgató deportáltak, ostrom, május elsejék, 56). – A legkedvesebb filmem, amelyet a Takarmánybázis projekt keretében külföldön is többfelé bemutattunk, egy mutáns házimozi. Minden ugyanolyan benne, mint a többiben: szülők, gyerekek, barátok. Csak éppen a papa vak, ami hihetetlen feszültséget ad a fllmnek. Ez az ember ugyanúgy viselkedik a kamera előtt, mint bármelyik egészséges családapa, de a néző tudja: sose láthatja viszont magát, ahogy például a siófoki mólón fehér bottal a kezében táncol három asszonnyal. E vak férfl arcképe látható Szemző Tibor első szólóalbumának címlapján, amelyet a szovjet dzsessz nyugati megjelentetéséről nevezetes, Londonban élő orosz emigráns, Leo Feigin cége adott kl. A két lemez és a 180-as Csoport által megszólaltatott többi Szemző-darab szinte elképzelhetetlen a szerző személyes közreműködése nélkül. Hatásában ez inkább az előadók egyéniségéhez kötődő rockhoz, dzsesszhez közelíti e műveket, mint a komponista személyétől elidegenedettebb komolyzene lekottázott világához. Kérdés, előnyt vagy korlátot jelent-e ez. – A személyesség alapvető, nem tudok lemondani róla – szögezi le Szemző Tibor -, de a személyes hang csak eszköz. Mögötte, remélem, a személyességen túl is marad majd valami. Ennek megítélése már nem az én feladatom. A rock and rollban a személyesség nélkülözhetetlen, de a piaci kényszer miatt csak nagyon ritkán hoz létre maradandót. Más irányba nézve azt viagra rx látjuk, hogy például Hajas Tibor vagy Erdély Miklós tevékenységében roppant erős személyes vonatkozások voltak jelen, a műveikben megnyilvánuló szellemiség viszont jóval több, mint puszta személyes gesztus… A személyességnél maradva: nekem is vannak egészen egzakt partitúrában lejegyzett darabjaim, amelyek megfelelő betanításban, ha a zenészek megértik, miről szól, nélkülem is előadhatók. Meggyőződésem egyébként, hogy Bachot is csak úgy érdemes játszani, mintha az ember maga írta volna. Nem véletlenül említette Szemző Tibor épp a hazai neoavantgárd e két néhai kulcsfigurájának nevét. Fontosnak tartott, ám Iemezen mindeddig még meg nem jelent szerzeményei közül A halál szexepilje Hajas, az Optimista előadás Erdély szövegére és emlékére íródott. – Ők is az én családom – fogalmaz Szemző Tibor – róluk nem lehetett tudomást nem venni az elmúlt húsz évben. Sokszor nagyon szubjektív szálakat próbáltam összevarrni ezekben a darabokban. Számomra teljes egységet jelent, ahogy az Optimista előadásban megszólal a héber liturgikus chineseviagra-fromchina.com ének, vele párhuzamosan egy funky dobbasszusalap és maga az Erdély-szöveg. Amikor a Zeneakadémián a 180-as Csoporttal bemutattuk, az első percek megrökönyödése után nagyon meleg fogadtatást kapott, úgy gondolom, a személyességnek is köszönhetően. Ezek a művek, akárcsak a harmadik, a Koponyaalapi törés, amelyben egy férfi folytat abszurd dialógust önmaga videóképével, nem egyszerűen zenedarabként élnek: inkább performancenak nevezném őket. S akkor eljutottunk oda, hogy mi is voltaképpen a zene. Én nem differenciálok műfajok szerint: a magyar nóta vagy a rock and roll önmagában se nem jó, se nem rossz, ezek a kategóriák így nem léteznek. Amikor egy műben különböző stílusok rendelődnek egymás mellé, a jelentéstartalmuk is megváltozik. Az akadémikus zenetörténet számára egy rock and roll szám megfoghatatlan, nem tud vele mit kezdeni. A hivatalos koncertpolitika jószerivel mind a mai napig nem hajlandó teret adni a zenei avantgárdnak, számomra ugyanakkor evidencia, hogy a klasszikus zenetörténeti szemléletmódnak ma már nincs létjogosultsága. Ritkán, bár a Korunk zenéje című, évről évre megrendezett hangversenysorozatnak köszönhetően viszonylag rendszeresen szerepelt az akadémizmus fellegvárában, a Zeneakadémián a 180-as Csoport az elmúlt évtizedben. Szemző Tibor, aki 1979 óta egyik alapító tagja és meghatározó egyénisége volt a nemzetközi canadian generic cialis pharmacy hírnevű kortárs zenei együttesnek, a jelenleg futó Steve Reich-fesztivál koncertjein játszik utoljára együtt régi társaival az országos turnét szervező Rácz Zoltán, az Amadinda ütőegyüttes vezetője külön kérésére, aki nem tudta elképzelni ezt a nagyszabású eseményt az amerikai komponistát és műveit elsőként Magyarországra hozó Szemző nélkül. Indulásakor és az azt követő években a 180-as Csoport léte és működése cheap generic cialis india egyszerre volt kritikája és tagadása a politikai berendezkedést is tükröző zenei életnek és intézményrendszernek. Ahogy a 80-as évek elején megjelentek a demokratikus ellenzékkel rokon gondolkodású new wave-együttesek Budapesten, a függetlenséget felvállaló 180-as Csoport a maga műfajában töltött be hasonló szerepet. Fellépéseik egyetemi klubokba, művelődési házakba helyezésével közvetlen légkört teremtve segítették elfogadtatni a kortárs zene egy addig Szinte ismeretlen irányzatát, a Steve Reich és Philip Glass nevével fémjelzett repetitívizmust. Szolidarizáltak az – ideiglenesen – elnémított magyarokkal (Petri-est) és lengyelekkel (Rzewski börtöndarabjának bemutatása a szükségállapot idején). Kapcsolatot teremtettek külfölddel és társművészetekkel (Plánum ’84 fesztivál, film, mozgásszínház) és buyrealviagraonline-cheap a tagok közötti, különböző zeneszerző-egyéniségek (Szemző Tibor, Melis László, Soós András, Mártha István, Faragó Béla) műveinek békés, egymás melletti előadásával, toleranciát hirdetve illusztrálták: a sokszínűség csak erősít, gazdagít. – Amióta tinédzser koromban elkezdtem a zenekarosdit – tér rá Szemző Tibor a 180-as Csoporttal való szakítás évtizedes barátságokat érintő, s ezért szakmai szempontokon túl érzelmileg, emberileg is meglehetősen kényes témájára – kezdetleges rock and roll-bandáktól egészen a 180-as Csoportig, nekem ez a dolog mindig egy valóságos, őszinte közösségről szólt, szemben a hatalom hamis közösségképével. A 180-as Csoportban sikerült partnerekre találnom – és egy olyan zenei formára, ami semmilyen értelemben nem volt kompromittálódva. Az első években úgy működött a 180-as Csoport, mint egy rock and roll-zenekar, minden este próbáltunk, és utána még együtt beültünk valahová. Úgy a 80-as évek közepétől ez kezdett megváltozni, próba után mindenki sietett haza, ami lehet kortünet, életkori sajátosság, elfogadom – mindenesetre a 180-as Csoport már nem az, ami volt. Nagyon sajnálom, hogy ebben a formában, legalábbis generic cialis számomra, vége. Úgy érzem, elveszítette azt a szellemiséget, amely rajtunk kívül sokakat, másokat is képviselt, mert a 180-as Csoport nem arról szólt, hogy ez egy profi zenekar. Sajnálom, hogy a társadalomban végbemenő polarizálódás nálunk is – azzal párhuzamosan, bár nem analóg módon -lejátszódott. Fönn lehetett volna tartani ezt a szellemi szövetséget. Sajnálom, hogy nem tudták tolerálni a csoportokon kívüli tevékenységeimet, pedig ezek nem gyöngítették a közösséget, sőt. Szőnyei Tamás