Népszabadság | Jávorszky Béla Szilárd | interjú | 1999 december 20 Szemző Tibort a személyes vonatkozások érdeklik Több mint két évtizedes munkássága a hazai kortárs zene sajátos elágazása. Szónikus világa kategóriákba nehezen szorítható, mondhatnánk rá, hogy minimál meg repetitív meg narratív, maradjunk mégis annyiban: Szemző Tibor zenéje igen személyes és bensőséges, ahogy mondani szokták, nehezen kikezdhető. – Néhány hete érkezett meg a Himalájából, a hírek szerint abban a kolostorban is lakott, ahol annak idején Körösi Csoma Sándor három évet töltött el. – Igen, valahogy úgy képzeljük, hogy ott ül fenn a Himalájában az aszkéta Kőrösi Csoma, aki a magyarok eredetén kutatva gyalog megy egész Indiáig, és ott a hideg fűtetlen cellában szegényes koszton szinte csakis jakteán él és hieroglifákat fejt meg, és létrehozza különben tényleg egészen elképesztő művét. Az életrajzírások ezt a képet alakítják ki bennünk, de nem beszélnek a személyes motívumokról, hogy benne mi játszódhatott le, hogyan élte ezt a tényleg egészen elképesztő életet. Engem ez izgatott. A személyes vonatkozások érdekeltek és nem a tudományosak. És talán megértettem valamit az indítékokból és a motívumokból is ott fönt. – Ezért ment Indiába? – Nem csak. Delhiben, az ottani Magyar Intézetben állJtottam ki grafikus kottáimat, eljátszottam a Tractatus-t, és bemutattam a A Túlsó Part című filmemet. – Grafikus kotta pontosan mit jelent ez? – Mindig izgatott, hogy adott grafikai felület hogyan szólaltatható meg. 1994-ben családi tengerparti nyaralás során készítettem ezeket az akrillnyomatokat. A tengerből kihalászott különböző tárgyakat, moszatokat, köveket és egyebeket akrill festékbe mártva milliméterpapírra nyomattam le. Harminchárom nyomat készült, ezekből lett később a 33 Tétel Vonósnégyesre és más Hangszerekre. Hogy hogyan lehetett ezeket a garfikus felületeket megszólaltatni? A vízszintes tengely mondjuk az időkoordináta, a függőleges a térbeli. A Danubius vonósnégyessel dolgoztunk ki akkoriban kilencet a 33 tételből, a dolog elég komplitált volt, de végül is jeleket kellett értelmeznünk, és a célom tulajdonképpen az volt, hogy a zenészeket az alkotás folyamatába bevonjam anélkül, hogy ez bennük tudatosulna. Az eredmény meglepően jó volt, ez a fajta munka rendkívül felszabadította a zenészeket és visszakapcsolta őket valami olyasmibe amit a kiképzes során elfelejtettek. – Eddigi nyolc lemezét jobbára az angol Leo Records adta ki, melyek az utóbbi években a Bahia Music gondozásában itthon is hozzáférhetőek. Ezek a munkák a zömében alternatív és underground rockzenét, illetve népzenét publikáló hazai lemeztársaság kínálatából eléggé kilógnak. – Más kiadókéból is kilógnának. Több hazai és külföldi kiadó megkeresett, megkeres, a Bahia ebben az együttműködésben nem szab feltételeket mint ahogy a londoni kiadó sem. Még a legelvetemültebb elképzeléseimet is támogatják. Nekem ez fontos, mivel időnként elég különösnek tűnő ötleteim vannak. Más megpróbál befolyásolni, korlátozni ebben, mondván, alkalmazkodjunk a piac igényeihez. – Hogy például lehetőleg azonos karakterű darabokat tegyen a lemezére? Hisz a néhány hete megjelent legújabb korongján A Túlsó Part is elég radikális darabtársítások hallhatók. – Nézze, nekem ezek nem annyira különböző dolgok. Másképp fontos mindegyik, és végsősoron különböző problémáknak különböző a megoldása, különböző kérdésekre másképpen felelünk. A lemez egyébként fordított kronológia szerint halad. Az első darab A Túlsó Part a japán dolgozat a legfrisebb, van filmváltozata is , ezzel a dolgozattal Japánhoz fűződő viszonyomat próbáltam tisztázni és megérteni. A második darab egy úgynevezett gyűjtőút hozadéka, alapja egy szatmárcsekei idős cigány házaspár élete, illetve története. Pálinka mellett mondták nekem magnóra: a férfi a megdöbbentő életét, a nő meg a szilvafőzés fortélyait. Ezt a két szólamot komponáltam össze és a hangszeres szólamok beléptetése révén, és azok mellet ténylegesen zenei jelentést is nyernek. De a sztorit is megkapja a hallgató, amit igazán fontosnak tartok. A harmadik darab az 1992-es Sirály vonósnégyesre és tablára. Egy egészen kiváló vonósnégyes a pozsonyi Moyzes Quartet játssza Szalai Péterrel. Különböző műfajok itt néhol egyazon darabon belüli is összekeverednek. Mégsem nevezném eklektikusnak. A különféle dolgok szándékom szerint mind egy irányba mutatnak. Olyan ez, mint amikor különböző fények egy prizmára esnek, és egy fénycsóvaként terjednek tovább. – Szerzeményeiben feltűnően sok a beszélt szöveg, a narratív elem. – Igen, ezt már én is észrevettem. – Zenész létére miért kötődik ennyire a verbalitáshoz? – A beszélt nyelvet nagyon hasonlónak hallom egy zenei szólamhoz, amelynek megkérdőjelezhetetlen és öntörvényű ritmikája és dallama is van. És akkor még nem is beszéltem a szöveg jelentéséről. Én a beszélt szöveg zeneiségét nagyon izgalmasnak találom, különösen akkor, ha azt nem színész mondja el – anélkül, hogy a színészeket bántani akarnám – , hanem olyan valaki, aki nem reprodukál, vagyis csak saját magát képviseli
és egy autentikus életet hallani ki a hangjából. Ne felejtse el, hogy a hangunk nagyon sokat elárul rólunk, és én ezekben a darabjaimban ilyen nagyon személyes hangokat használok. Olykor a zenei környezetet ellenpontozza a szöveget, máskor a szöveg a zenei szövedékbe éppen beágyazódik. – Életművében meghatározó jelentőségű Forgács Péter filmjeihez írott zenéje, különösen a Privát Magyarország sorozat, amelyről mostanság keveset lehet hallani. – Talán azért, mert a kultúrának ez az általunk is képviselt szelete mintha itthon egyre inkább visszaszorulóban lenne. Tudomásom szerint a Magyar Televízió nemigen mutat érdeklődést irántuk, így ezeket a filmeket egy ideje már nem itthoni megrendelésre készítjük Az ezekhez készült zenéket egyébként nem nevezném filmzenének, inkább hangképek ezek, amik a némafilmekbe életet lehelnek. Családi sztorikból dolgozunk, a legutóbbi egy görög lelet volt, egy athéni akkumulátorgyáros háború alatti felvételei alapján, a következőt egy spanyol filmes tekercseiből készítjük, aki a polgárháborús időkben forgatott. Az elmúlt években 18 filmet csináltunk, nekem ez a tempó néha sok, könyörögtem is Péternek, hogy függesszük fel, vagy találjon egy másik zeneszerzőt, de aztán sosem volt erőm, hogy legalább egy időre kiszálljak. Ezek a filmek valóban fontos részei az életemnek. A hangképekből 3-4 évenként válogatás formájában lemez is megjelenik. Gondolkozom rajta, hogy a jövőben inkább egy-egy film teljes hangzó anyagát jelentessük meg. – A 180-as Csoport melynek alapító tagja, később vezetője is volt feloszlása után, a kilencvenes évek első felében inkább csak szólóesteket adott, azokat is többnyire külföldön. Három évvel ezelőtt miért alakította meg a Gordiusi Čomót, ezt az állandóan változó kis és nagy együttes, amely közben egyszer már fel is oszlott?
– 1996 nyarán már-már tűrhetetlen kényszert éreztem, hogy egy hangi víziót, egy végtelenül egyszerű zenei formációval megvalósítsunk. Aktualitása is volt a dolognak, abban az időben úgy éreztem: fontos egy olyan hangütés, ami érthető, élő és emberi. A Gordiusi Čomó pedig deklaráltan ilyen hangon kívánt megszólalni. Felhívtam két kollégát, a rock and roll dobos Magyar Péter Összekötőt és a basszusgitáros Tóth Tamást, és voltam ugye én, a basszusfuvolával, amely ebben a formációban akusztikailag a szólógitár funkcióját töltötte be. Adtunk néhány koncertet, aztán alábbhagyott a lelkesedés. Végül a formáció egy éves működés után visszajelzés hiányában feloszlatta önmagát. – Akkor egy évvel ezelőtt miért támasztotta újra fel? – Úgy döntöttem, hogy szerzői együttest hozok létre, elsősorban a saját munkáim bemutatására. Maradt a jól bevált név, ez a zenei társulat azonban változó összetételű, annak függvényében, hogy mit adunk elő, mert a darabok más-más előadói garnitúrát kívánnak meg. Olykor nagyon különböző műfajú és idejű dolgokat rakunk össze. Elmondva egyszerűnek tűnik, de a gyakorlatban nem az. Ugyanakkor annak idején a 180-as Csoportnál pár év után őrületes béklyó volt a meghatározott összetétel, a fix hangszerösszeállítás. Gondolja meg, mindig ugyanazokban a hangszerekben gondolkozni. A kollégáknak most a Gordiusi Čomó-ban nem lehet könnyű elfogadni ezt a változó összetételt, hiszen még a kemény mag esetében is előfordul, hogy olyan Gordiusi Čomó-koncert van, ahol egész egyszerűen nem érintettek. – Nem csak több műfajból, de több korosztályból érkezett zenész játszik itt együtt. Nincsenek ebből feszültségek? – Egyáltalán. Sőt! A legkisebb különbözőség köztük a kor. Sokkal nagyobb gond például egy autodidakta, kottát olvasni nem tudó zenészt összeültetni egy úgynevezett komolyzenésszel. Megtalálni a közös nevezőt. Nekem ez a feszültség azonban nagyon is frissítő, különösen a 180-as Csoport belterjességéhez képest, ahol mindannyian egyidősek voltunk, nagyjából ugyanazt gondoltuk a világról. Egy idő után ez kínos volt, különösen azért, mert, az életkor előrehaladtával már egyáltalán nem gondoltuk ugyanazt, de mégis úgy tettünk, mintha ugyanazt gondoltuk volna. Itt eleve különbözőek vagyunk, és a közös tevékenység a közös nevező.