Mozivadász | Horváth György | cikk | 2000 április 12
És mégis volt magyar szenzációja a Berlini Filmfesztiválnak. A náci Németország homoszexuális áldozatairól készült bátor és megindító dokumentumfilmnek magyar zeneszerzője volt!
Az idei Berlini Filmfesztivál Panoráma szekciójában mutatták be Rob Epstein és Jeffrey Friedman dokumentumfilmjét, címe: PARAGRAPH 175.
Díjazott és kiemelkedő sajtófigyelemmel kísért bátor film – magyar vonatkozással: a zeneszerző Szemző Tibor.
A filmben 5 túlélő beszél, akiket a mintegy 100 000 homoszexuális társukhoz hasonlóan 1933 és 1945 között a náci Németországban a 175-ös paragrafus alapján aláztak meg, zárták börtönbe, vittek koncentrációs táborba.
Nagy érdeklődés kísérte a film berlini sajtóbemutatóját. Már közben is éreztem, hogy a zenéje barátságosan ismerős, és nagyon örültem, amikor a vége főcímben láttam a nevedet. Hogyan találtatok egymásra?
Az Örvény, a Forgács Péterrel közös videó oratóriumunk úgy 3 éve ment a San Francisco-i zsidó filmfesztiválon. Nem sokkal utána megkerestek ennek a filmnek a készítői, akik látták az Örvényt, és megkértek, hogy dolgozzak nekik. Az első szakaszban elkészítették a Channel 4-nak a film rövidített változatát és ősszel kértek még négy opuszt tőlem, ami így összesítve elég nagy munka volt. Én a rövid változat után csalódott voltam, mert készítettem nekik jó néhány darabot, és úgy éreztem, hogy ezek szinte nem is hallhatók az első változatban. Nem te vagy az első, aki már látta a film végleges, kompromisszummentes változatát, ahol a zene hangsúlyos lett. Ennek örülök, mert engem a történet nagyon megindított. Minden ilyen felkérésnél nagyon megnézem azt, hogy mibe megyek bele, és sokszor mondok nemet is, ha elvi vagy gyakorlati szempontból nem vállalható a feladat. Forgács Péterrel vagy 18 filmnél dolgoztunk együtt, ez számomra az etalon. Ez olyan munkatársi viszony, ahol nem vagyok korlátozva, vagy csak nagyon jó irányba vagyok vezetve. A “Privát-filmek” az én saját filmjeim is, annyira szeretem őket. Minden filmet úgy tekintek, mintha én készítettem volna. Ehhez képest nagyon nehéz bármi mást csinálnom, de itt úgy ítéltem meg a leforgatott anyagból, hogy ez olyan film, ami mellé én nyugodtan odaállhatok.
A Paragraph 175-nél elmesélték előre, hogy mi a film terve, küldtek valamilyen szöveget, vázlatot? Hogy kezdted el a munkát?
Én egy elővágott anyagot kaptam, ami a későbbi filmtől nagy vonalaiban már nem tért el.
Felvett képeket láttál, és láttad a filmbeli megszólaló arcokat.
Igen, ezeket az öreg, meghurcolt embereket 50 év után, ahogy a mélyen eltemetett történeteket elmondják. Ráadásul a témával kapcsolatban voltak már korábbi élményeim, ami nehéz terület annak, aki nem tartozik kifejezetten ehhez a mozgalomhoz, mint ahogy én magam sem. Láttam az arcokat, láttam az öreg embereket, akik ott sírnak a kamera előtt. Azt nem tudtam, hogy mennyire lesz szubtilis ez a végső munka, tehát, hogy mennyire lesz szájbarágós dokumentumfilm, de több korábbi munkájukat láttam, amelyek alapján nem voltak különösebb félelmeim. Például az AIDS-ről készítettek egy dokumentumfilmet pár évvel ezelőtt, amit szeretek, és a Harvey Milk c. filmjüket is imádtam. Ő volt San Francisco első meleg szenátora, akit egy tűzoltó a polgármesterrel együtt lelőtt.
Ezek új szerzemények, amiket nekik írtál?
Teljesen új, nincs benne semmi, ami máshoz készült volna, ami egyébként feltétel is volt. Az én feltételem úgy, mint ahogy más filmek esetében is, úgy szólt, hogy antológiáimban megjelenthessem, akár önálló lemezként. Hangképeknek nevezem ezeket a munkáimat, nem filmzenéknek.
Említetted, hogy óvatosan vállalsz munkákat, most több magyar filmben hangsúlyos lett a jelenléted, pl. az Út c. film sikere (r: Moldoványi Ferenc) vagy az idei filmszemlén Szaladják István rövidfilmje, az Aranymadár, ahol Te vagy a narrátor.
Az én szempontomból két dolgot kell zenekészítőként mérlegelni. Elsősorban nem vagyok filmzeneszerző. A filmet viszont nagyon megszerettem, éppen a “Privát-mozik” révén. Olyannyira megszerettem, hogy filmeket készítek, és amellett a családomat is filmezem kis normál 8 mm-es kamerámmal. Belezúgtam ebbe a privát filmezésbe. Ettől egy kicsit távolabb eső dolog az Út vagy a Szaladják Pisti Aranymadár filmje. Peternákkal dolgoztam már együtt, Erdély Miklósnak készítettem zenét egy filmjéhez, olyan dolgokban, van terem, ahol nem vagyok limitálva, vagy ahol olyan izgalmas feladatot kapok, ami előbbre visz. Kicsit olyan ez, mint a Katona története Sztravinszkijnál. Sok mindent mondanak a Katona történetéről, miért is választotta ezt az egészen abszurd hangszerelést, miközben azért választotta, mert abban az adott svájci színházban azok a hangszerek voltak, nagybőgő, hegedű, trombita, dob, és még néhány. Az ember mindig azt írja, amit egyébként is írna. Itt én többnyire olyan munkákat vállalok el, amik az önkifejezésben nem korlátoznak, másrészt rá tudok állni, amit ezek a filmek sugallnak. Pl. az Út c. filmnél Lao-ce-ből dolgoztam. Ott a tematikához sem kellett kapcsolódni. Szaladják Pisti esetében, aki végtelenül kedves ember, úgy gondoltam, hogy tartozom neki ennyivel. Ha ő megtisztel azzal, hogy megkér, akkor szívesen segítek.
Mikor mondtál nemet?
Az ellenpélda a Presszó volt. Ott egyszerűen nem tudtam egyetérteni a film lényegével, ezért nemet mondtam.
Most viszont készítettem játékfilmhez is zenét, a Fésős András Balra a nap nyugszik című filmjéhez, amit nagyon bírtam, talán a végső változat okozott egy kis csalódást. Az a nyers videó változat, amit úgy karácsony táján kaptam, szerintem több, mint a gyorsan elkészített változat lett, nem is a rendező hibájából talán. Gondolom, hogy a körülmények hibájából, amire ugyan sose lehet hivatkozni. Ez a tapasztalat hiánya is, mert rendkívül kiszolgáltatott helyzetben van az, aki rendez. Egészen kevés dolog hiányzik, egyféle nyersesség, valami, amiről én úgy hiszem, tudom, mi lenne az, de hát ez nem az én filmem.
Azért a zenét is sajnálom, ugyanis az a session jól sikerült. Ritkán vagyok elégedett, de ez jól sikerült munka volt, olyan utolsó pillanatos dolog, ami miatt már majdnem a kép alá zenéltünk. Kaland volt. Olyan zenészeket hívtam meg, akikl sosem játszottak így együtt. A zenét nem volt idő külön megírni. Ott helyben kitaláltam konstrukciókat és alapszabályokat, amit különben gyakran csinálok, és nagyon működőképes volt a dolog. Próbáltam kihozni a zenészekből, amit Hamvas éberségnek nevez. Egy komoly zenész a kiképzés során a folyamatból kikapcsolódik, mint egy színész is – az egész kiképzés arra irányul, hogy a folyamatból őt kikapcsolják. Holott ha egy zenésztől, egy színésztől megkérdezed, hogy mit is akarsz ezzel a dologgal, miért ordibálsz a színpadon, vagy éppen suttogsz, mi ezzel a célod, akkor valószínűleg 98%-ban nem tudnának választ adni erre az alapvető kérdésre. Nekem erre megvannak a technikáim, ahogy a folyamatba igyekszem őket visszakapcsolni. Itt, ennél a filmnél ragyogóan működött, és ezért nagyon sajnáltam, hogy ebből csak kevés jelent meg, szinte csak az eleje és a vége főcím alatt maradt meg a zene, pedig egyórányi készült. Szerintem a filmen nagyon sokat lendített volna.
Talán van is szellemi rokonság abban, ahogy a Szaladják István dolgozott, hihetetlen műgond, aprólékosság.
Ráadásul a Pisti maga is mesélt egy Zen készítőről, és én pont akkor jöttem meg a Himalájáról, amikor megkeresett.
Mennyi ideig voltál ott?
A Himalájában csak pár napot voltam fönt. Nevezetesen Kanamba mentem. Egy véletlen folytán. Delhiben volt egy koncertem, és aki meghívott, Bethlenfalvy Géza, közel 20 évet dogozott azon, hogy eljusson oda abba a kolostorba, ahol a Kőrösi Csoma Sándor 3 évig élt, és az angol-tibeti szótárát írta. Ez az utazás történetesen pont a koncertem előtti hétre esett. Ő harmadszor járt ott, és még egyszer sem tudott bejutni. Most a Rinpocse ajánló leveleivel eljutottunk oda ebbe a kolostorba, olyannyira, hogy Gézával ott is laktam. Persze vittem a normal 8 mm-es kamerámat magammal. Talán egy film is lesz ebből.
Ha utazol, akkor hangokat is veszel fel?
Igen, kicsi, hordozható készülékkel veszek fel anyagot. A Cuba filmemnél gyűjtött hangokat is használtam. A Túlsó Partnál nem.
Érdekelne, hogy zeneíró, zeneértő emberként milyen hatással vannak rád a felvett hanganyagok.
A gyűjtésnek két módja van számomra. Egyrészt néha rögzítek, felveszek hangokat, ami lutri, hogy használható lesz-e. Másrészt már megjelent zenéket gyűjtök. Miután a füledet nem tudod becsukni, esetleg olyan dolgokat is hallasz, amik izgalmasak lehetnek. Azt hiszem. eléggé egyedi a hallásom.
Hogy érted? Egy hangtartományon belül másra figyelsz fel, mint a többiek?
Már egy pár éve vagyok képes megfogalmazni, hogy hogyan hallok. Hál’ Istennek, nincs harmonikus hallásom. Az európai műzene története a harmónia története. Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy Cage után erről már nem lehet beszélni. Minden, ami akusztikusan megszólal. potenciálisan zene. Bennem mára már tudatosult, akár csak visszahallgatva a munkáimat, hogy én egész egyszerűen nem harmóniát, hanem tereket hallok. A magasság és mélység, illetve a közelség és távolság és a szélesség dimenziójában. Egy sztereo vagy quadrofóniában irányokat hallok és távolságokat és magasságokat, és egyszerűen nem harmóniákat, mert nincsen rá fülem. Ebben a tekintetben egészen másként hallok, mint ahogy mindannyian másként hallunk, vagy ahogy mindannyian másként látunk.
Nagy valószínűséggel a megírt zeneműveken kívül más nem tudja visszaadni, hogy kinek milyen ez a belső ilyen hangképi világa.
Igen, nagyon érdekes, néha szoktam tartani előadásokat nagyon különböző korban, műfajban és szituációban készült zenékről vagy akusztikus jelenségekről, amelyeket én teljesen azonosnak hallok.
A Szaladják Pisti filmjére visszatérve megjegyzem, egy kicsit dühös vagyok, mert nem lett volna szabad az eredeti koncepciótól eltérni. Egészen más film készült el, mint amit nekem megmutatott.
Úgy tudom, ennek anyagi okai voltak.
Nem. Csak az akusztikus részről szólva, eredetileg két hangról volt szó, egy narrátorról és a lovag hangjáról. Én azt vetettem fel neki, képzelje el, hogy a lovag hangja egy Pilinszky János-szerű vékony, törékeny tenor hang. Akkor dramaturgiailag is másmilyen lett volna, nem csak az én hangom kíséri ezt végig ilyen dominánsan.
Olyan lehetett volna, mint egy párbeszéd?
Pontosan, ez volt az alapkoncepció,
Akkor ez azt feltételezte volna, hogy valaki megkomponálja ezt a hangot, mint egy oratóriumot.
Ezt a Pisti már nem tudta megtenni, az időhiány miatt, vagy nem talált már ilyen hangot az utolsó pillanatban. Adtam neki egy-két tippet, de erre már nem jutott idő.
Esetleg majd egy koncertszerű, szinpadi változatnál?
Ebből a filmből? Nézd, nekem régi tapasztalatom az ilyen hangalámondásnál, hogy a blattolás, a szöveg első olvasása a legizgalmasabb. Mikor a Pisti odaadta ennek a filmnek a szövegét, szándékosan nem olvastam el. Ott magán a hangfelvételen találkoztam a szöveggel először.
Annak a hangnak a tónusa érdekel, amit az ember elsőre üt meg?
Igen, mert nem foglalkozol tartalmi vonatkozásokkal, és ne felejtsd el, hogy a hangodnak az intonációja, zeneisége sokkal többet kifejez, mint adott esetben a tartalmi vonatkozások. A hangalámondás esetében előre elhatározott szándékom volt, hogy zenei szólamként kezelem a hangomat, hiszen muzsikus vagyok. Másodlagos, hogy mi a szöveg tartalmi vonatkozása. Artikuláltan mondtam a szöveget, de sosem a szövegre koncentráltam, hanem a szövegnek a fonémiájára. A szövegnek mint zenei szólamnak a hangzására.
A saját hangodat tudod kívülállóként kezelni?
Ez egy szólam, egy hangszer. Ráadásul, miután háklis vagyok a manírokra, nem bírom a színészeket, persze tisztelek a kivételnek, mert ők reprodukálnak, már csak ezért is szeretem a blattolást, amikor rögtön kell adni. Nem kerül rá manír, és nem kerülnek rá korábbi visszahallások, hanem azt jelenti a dolog – ami. Ennyiben ez nagyon Zen gondolatnak felel meg.
Neked fontos különben a napi életben egy ilyen Zen gondolatsor szerint élni?
Az igazság az, hogy a napi életben olyan hajszoltságban vagyunk a víz alá nyomva, hogy örülünk, ha fel tudjuk idézni, hogy milyen fönt lenni. Persze valahol van róla egy emlékképed, és az ember igyekszik olyan élethelyzeteket teremteni, akár utazások kapcsán. Szerencsés helyzetben vagyok, mint koncertező zenész, hogy ezek az utazásokat igyekszem összekapcsolni, és akkor időről időre kivonom magam a forgalomból, így olyan dolgokat csinálhatok, amik öntörvényűek, és semmi praktikus céljuk nincs.
Hogyha nincs meghívás, de valami szerencse folytán lehetne utazni, hova mennél szívesen, hova zarándokolnál?
Nem szoktam zarándokolni. Számomra a családom is nagy kaland. Az utóbbi 10-15 évben ugyanolyan kaland reggel az óvodába bemenni a gyerekkel, mint elmenni Tibetbe, persze egy másik dimenzióban. Ez most már messzire vezetne, és nem is akarok nagy szavakat használni, de egyszerűen tényleg erről van szó, hogy sok minden piciben is meglátni a nagyot.
Kivel dolgozol most együtt, készül új zene?
Megkeresett Mechler Monika, aki évek óda készül egy animációs filmjére, és most talán elkészül. Neki segítek ebben, valamit kitalálunk hozzá. Forgács Péterrel természetesen újra együtt dolgozom majd, és szeretném ezt a saját Kőrösi Csoma filmet is elkészíteni.
Mennyi anyagot vettél fel?
Másfél órát. Fekete-fehér normál 8 mm-es felvételek.
Ez más lesz, mint a Kuba vagy a Túlsó part filmjeim voltak. Hogy pontosan milyen, még nem tudom, több évig elhúzom, míg kialakul.