Magyar Hírlap | Bihari László | interjú | 1998 december 8
Szemző Tibor és a Gordiuszi Čomó ma esti kísérlete a Trafóban
Hamvas Béla Vízöntő című írására Szemző Tibor által készített zenei vázlatokat ad eIő ma este a Trafóházban Szemző és a Gordiuszi Čomó. A zenei performansz részeként a Privát Film és Fotó Archívum amatőr filmjét vetítik, amely az ötvenes évekből származik, és a Mozgó Ház színészei is közreműködnek az előadásban.
- Régóta tervezi hogy egyszerre mutassa be Hamvas Béla szövegére készített zenei vázlatait és egy ötvenes évekből származó amatőr filmet, amely Forgács Péter Privát Foto és Filmarchivumának darabja.
– A film egy építkezés képeit rögzíti az Ötvenes évekből szerintem Angyalföldről , ahol egy pofa a lakás erkélyén lefilmezte, ahogy a szemközti ház épül. Csak ezt filmezte, semmi mást. Néha behoznak egy gerendát, tél van, nyár van, átmegy a képen egy Moszkvics, jön egy munkás… Úgy tűnik, hogy a film nem valamilyen célból készült, hanem egy szemlélődő magatartás terméke. Nem koncentrál semmire, a kamera bóklászik, néha el is téved, tehát valami furcsa időtlenség lebegi át a filmleletet. A zenei darabok viszont eléggé koncentráltak, pedig a szöveg a filmhez hasonlóan nem igyekszik konkúzióra jutni, inkább egy állapotot tükröz, illetve a szerzőnek ehhez az állapothoz való viszonyát. Ugyanakkor komoly indula tok jelennek meg benne.
– Mégis, milyen kapcsolatot érez a film és a szöveg között?
– A Forgács Péter leletei, a Privát szocializmus amatőr felvételei a maguk eseménytelenségében ragadnak meg a korszakból valamit. Hamvas Vizöntő című szövegének pedig a költőisége és a zeneisége olyan egységet alkot a szö veg tartalmával, amit egyébként csak a lírában tapasztalni. A filmet és a Hamvas-szövegre általam készített zenei vázlatokat megpróbáltuk már a film műfajában összepárosí tani, azonban ez igy nem mű ködött. Holott mindketten éreztük, hogy a szöveg és a film összetartoznak. Azóta sem tettem Ie arról, hogy a két dolgot párosítsam. Ma es te a Trafóban megpróbáljuk ugyanezt a koncepciót egy koncert formájában megvalósítani.
– Miért nyúlt éppen ehhez a szöveghez?
– Ha jól tudom, a szöveg a negyvenes években jelent meg, és előrevetíti azt, amit a későbbi korszak hozott. Nem politizál, nem a fasizmusról és nem is a szocializmusról szól, de tesz olyan megállapításokat, amelyeket utólagosan már a szocializmusra vonatkoztathatunk, illetve mamég aktuálisabbnak érezhetünk. Azt mondja például:
A legnagyobb veszély, ami egy népet fenyeget, nem az, hogy szolgaságba süllyed és nagyobb szamú, erőszakosabb nép számára dolgoznia kell. Szolganépek lehetnek nagyok. A munka, a szegénység, a megalázás ellenére élhetnek magas sorsot. A legnagyobb veszély, ami egy népet fenyeget, hogy primitívvé válik és eldobja magatól a tudatos gondolkodást és a tudatos gondolkozót és a tudattalanság óceánjába merül. Arról beszél Hamvas, ami a magyarságnak elemi problémája a törökök óta, de a szövegnek nem csak a filozófiai vonatkozásai jelentősek. Ez költészet, és a mondatoknak önmagukban is van zeneiségük. Hamvas gyönyörűen ír, és gyönyörűen hangzik, ahogy a rock and roll zenei hattér előtt megszólalnak a szavai. Különösen élvezem, hogy a szöveg indifferens hattér előtt jelenik meg.
– Nem tartja veszélyesnek azt, hogy miközben Hamvas Béla mondataival az európai civilizációról mondott megsemmisítő ítéletet állít színpadra, közben szórakoztat?
– Nem véletlen, hogy a tömegesedés katasztrófájáról beszélő szöveget egy tömegkultúra zenei hangütésével párosítjuk. Tényleg nem vonósnégyes szólal itt meg, hanem dob, gitárok, billentyűs hangszerek, sőt. egy keverőember, a DJ. Meggyőződésem az ami talán populizmusnak tűnhet , hogy érthető hangon kell megszólalni. Ugyanakkor a két komponens a szöveg és a zenei forma között különös dramaturgiai feszültség keletkezik, és vigyázunk arra, hogy ez a feszültség végig megmaradjon. Tehát nem szabadulnak el indulatok a zenében, a szöveg és a zene végig távolságot tart és a zenészek végig nagy önfegyeIemmel játszanak. Nem engedem elszállni a zenészeket. És a zene igazábol sosem válik igazán rock and rollá, valami mindig hiányzik ahhoz.
– Mi inspirálja vajon azt, hogy ma szinte minden művészeti ágat foglalkoztatja a különböző helyről származó épitőelemek, síkok, stílusrétegek összjátéka egy művön belül?
– Régóta foglalkozom én is ezzel, de például képtelen vagyok elfogadni azt, ha mint az úgynevezett világzenében gyakran tapasztalom anélkül kevernek össze dolgokat, hogy azok szerves egységbe kerülhetnének. Én bár képet, szöveget és performansz elemeket keverek össze, de mindezt egy zenei tengely mentén, mint zenei elemeket értelmezem. Nálam a kép is zene. Ezzel szemben sok mai produkcióban nem érzek rendezőelvet. Nincs átjárás a különböző korok, világok, művészeti ágak között. Nálam például ugyanarra a tengelyre kerül a rockzene és Onishi Ryokei száztizenkét éves buddhista szerzetes hangja, akinek egy előadását beledolgoztam a zenébe. Kiemelt szerepet kapott azáltal, hogy a szövegének kis da rabjait a szintetizátor klaviatúrájára osztottuk ki. 1992 óta dolgozom azon, hogy ezek a nagyon különböző szálak egységbe kerüljenek ebben a kompozícióban. Úgy tűnik, mostanra egységbe került ez a sokféle idő, kultúra, műfaj, ember és érzés.